A műanyag ajtó szakszerűtlen nyitása

Nagyon érdekes és tanulságos telefonhívást kaptunk egy vidéki érdeklődőtől egy műanyag bejárati ajtóval kapcsolatban.

Először ez is egy szokványos telefonhívásnak indult, egy zárbetét-csere után érdeklődött a hölgy. Cégünknél az ügyeletben lévő telefonos diszpécser munkatárs minden esetben kikérdezi az ügyfelet a munka mibenlétéről, hogy pontos árat tudjunk mindenkinek mondani, az utólagos félreértések elkerülése végett.

Nos, pár kérdés után kiderült, hogy a szóban forgó felhúzó-kilincses műanyag ajtót előző éjjel kinyitották, majd zárbetétet is cseréltek benne. Mindezek után az ajtó ramaty állapotba került.

A történet úgy kezdődött, hogy a hölgy elhagyta a lakáskulcsot, és ki kellett nyitni az ajtót. Ajánlották neki X lakatos bácsit a szomszédok, aki a helyszínre is sietett. Igazából X lakatos bácsinak fogalma sem volt arról, hogy mivel áll szemben, milyen zárszerkezet és hogyan működik az ajtóban, így szakmai hozzáértés hiányában nekilátott az ajtónyitásnak. Ezt úgy tette, hogy a műanyag ajtó egyik alsó kazettáját kivágta. Ezzel igaz, hogy az ajtó még mindig zárva volt, de legalább tátongott rajta egy csodaszép nagy lyuk is. Utólag, gondoljuk rájött, hogy ez mégsem lesz így jó és nekilátott a zárbetét rongálásának. Nos, nem részleteznénk a kontárkodását, de végül is az ajtó kinyílt.

Ezzel kapcsolatban két megjegyzésünk lenne. Jó lenne, ha azok az emberek, akik nem értenek dolgokhoz, nem kísérletezgetnének, és főleg nem okoznak kárt másoknak, még akkor sem, ha jót akarnak! Jobb beismerni, ha valaki nem ért hozzá, mint rongálni, roncsolni és kárt okozni más kontójára!

A másik dolog pedig az ügyfelek hozzáállása. Azt elismerjük, hogy sokan nem értenek hozzá, nem tudják, mit kell csinálni. De könyörgöm, kicsit használjuk már a józan paraszti észt! Ha valaki tönkrevágja az ajtót, az biztos, hogy nem vezet célra. És utána mi lesz? Rakatunk a műanyag ajtóra egy faborítást? Hogyan takarjuk el? El lehet-e takarni egyáltalán? Ezeket kellene szépen átgondolni, esetleg megbeszélni a „szakemberrel” és csak utána hagyni, hogy hozzányúljon az ajtóhoz.

Zárt ajtó nyitása utáni zárbetét csere

Vissza a történethez. Az ajtó kinyitása után persze zárbetét nem volt X lakatos bácsinál, így a hölgy késő este kihívott egy helyi zárszerviz céget, aki betett az ajtóba egy Amed márkájú zárbetétet.

Ilyen márkájú zárbetétről tizenéves pályafutásunk során mi még nem hallottunk, igaz, mi általában csak komoly, megbízható, már befutott névvel rendelkező zárbetéteket tartunk. A hölgy aggodalma jogos volt, hogy attól félt, ez a zárbetét nem nyújt kellő biztonságot. Illetve az ajtópanelének pótlására is kellett volna neki megoldás.

Nos, szakmai mérlegelés után azt tanácsoltuk a hölgynek, hogy a legbiztosabb megoldás, ha vesz egy új ajtót, hiszen egy darab műanyag panel beszerzése, abban a színben és méretben, ami neki van, nem igazán lehetséges, de semmiképpen nem kifizetődő.

Mi ebből a tanulság?

Csakis és kizárólag hozzáértő szakemberekkel nyittassanak ajtót! Még akkor is, ha zárva van, a szakember az AJTÓ RONCSOLÁSA NÉLKÜL, a zár rongálásával nyit ajtót! Tehát az ajtócsere nem indokolt! Inkább a megfelelő szakember keresésére és megtalálására fordítsanak több időt, mint, hogy egy új ajtót kelljen vásárolni!

Kérjenek tőlünk segítséget, mi ajánlunk egy megbízható zárszerviz céget!

06-1-312-2064